Eddie Murphy és Martin Lawrence egy család lesznek
Murphy fia és Lawrence lánya eljegyezték egymást.
Murphy fia és Lawrence lánya eljegyezték egymást.
Most, hogy már nem Bond többé, meleg főhőst is játszhat. Bondként ezt nem tehette meg.
Tilda Swinton és Julianne Moore arcának minden rezdülése mesteri, milyen kár, hogy néha megszólalnak a szereplők Pedro Almodóvar új filmjében.
Az első magyar Oscar-díjas animációs rövidfilm, A légy (1980) és a Macskafogó (1986) óta nehéz nem úgy tekinteni az animációra, mint a magyar filmgyártás egyik megkerülhetetlen részére. Hogy mennyire tehetséges animátoraink vannak, azt jól példázza Buda Flóra Anna francia támogatással megvalósult, számos nemzetközi díjat besöprő 27-jének tavalyi sikere. Most pedig rövid időn belül két alkalommal is előtérbe került a műfaj: októberben a Friss Kakas Animációs Filmnapok főszereplője volt a magyar animáció, november végén pedig 22. alkalommal tartják Budapesten az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. Ebből az apropóból mutatunk be három friss magyar animációs rendezőt és munkájukból némi ízelítőt.
Fiktív szállal felturbózott zenés portréfilm lenne a Mi vagyunk Azahriah, amely egyben bemutatja a legendás tripla-Puskáshoz vezető utat is, de végül csak követhetetlen katyvasz lett.
A Nemzeti Filmintézet által támogatott produkció Dargay Attila filmterve és figuratervei nyomán készül.
Az adást pár nappal később meg is ismételte a csatorna.
Jim Carrey a 150. fickó volt, akinek felajánlották a Dumb és Dumber főszerepét.
„Amikor először mentem szavazni, azt sem tudtam, hogy kell rendesen kitölteni a szavazólapot” – emlékezett vissza.
A mindössze egyszer jelölt sztár szerint a kutya sem emlékszik a jelölésekre. De a győzelemre se nagyon.
Jim Abrahams, a Zucker–Abrahams–Zucker-trió oszlopos tagja 80 éves volt.
A lovaspólóról forgattak egy valóságshow-nak beillő dokumentumfilmet – a kommentelők nem kímélik őket.
„Egy okos gengszter, aki káoszt teremt.”
A Nemzeti Filmintézeten kívül eső független filmezés újabb nagy sikere ez.
A Futni mentem forgatókönyvírója korábban olyan filmekben dolgozott, mint a Pappa pia, a Valami Amerika 2. és 3. része, vagy a Csak szex és más semmi.
Katie Griggs az anyja szerint igazi spirituális csodagyerek volt, Guru Jagatként pedig ő lett talán az első igazi jógainfluenszer. Története azonban megannyi sötét titkot rejt, ezekre derít fényt az HBO dokumentumsorozata, a Tűzlégzés.
Életműve és élete is ellentmondásos: olyan zseniális filmeket készített, mint az Underground, a Macska-jaj vagy a Cigányok ideje, miközben az utóbbi időben leginkább a Putyin-barátságával kerül a hírekbe.